46 évvel ezelőtt kötöttünk szentségi házasságot. Kislányunkat katolikusként neveltük. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy a szentmisék látogatását ne kötelességként, hanem hitből fakadó meggyőződésből élje át. Nem is volt vele semmi gond, amíg felnőttként egy rossz gyónási tapasztalata nem lett. Lányunk sírva jött haza a templomból, egyszerűen vigasztalhatatlan volt… Ezután minden kapcsolatot megszakított a Katolikus Egyházzal, templomba nem járt. Próbáltuk megértetni vele, hogy egy pap nem azonos az Egyházzal. Sajnos minden igyekezetünk ellenére kérlelhetetlen maradt.
Dávid atyával egy héttel pappá szentelését követően bemutatott szentmise után találkoztunk. Rövid, családunkkal folytatott beszélgetés után Dávid atya ajánlására elimádkoztam a Pompeji Rózsafüzért. Kétszer 27 napos időtartamban, a Szűzanyához folyamodó és hálaadó szakaszokban napi három rózsafüzért mondtam és szeretett feleségem ugyancsak imádkozott lányunk ismételt megtéréséért.
Az ezt követő két évben eleinte nem történt változás. A legutóbbi egy-két hónapban azonban Szűzanya meghallgatta imádságainkat: lányunk és unokáink visszataláltak az Egyházba, visszataláltak a vallás gyakorlásához. Ebben a legnagyobb öröm az, hogy nem meggyőzés, rábeszélés hatására következett be, hanem szabad akaratukból. Ez a lányom részéről tapasztalt magatartásváltozás egy ismételt megtérés, visszatérés a Teremtő Istenhez.
A változás gyümölcse többszörös: fiú unokánk saját elhatározásából szeretne bérmálkozni, a leányunokánk pedig elsőáldozásra készül. Ennek előmozdítására a lányunk már felkereste a jelenlegi lakóhelyük plébánosát.
Mindenért hálát adunk a Szűzanyának, Jézus Krisztusnak és az Atyának, hogy imánk meghallgatásra talált.