Nagymamámnál láttam először gyerekként rózsafüzért. A templomba menet mindig kinyitotta a „templomi” bukszáját és ellenőrizte, hogy biztosan benne van-e a rózsafüzér.
A mise alatt a kézfejére helyezte és így imádkozta végig a szentmisét. Ennél többet se nem láttam, se nem hallottam róla.
Otthon nem, de a katolikus iskolába, ahová jártam ott többször imádkoztuk közösen. Indíttatást nem éreztem akkor még, hogy önállóan mondjam, akár naponta, vagy időnként, mert az Úr az élet napos felén tartott engem.
Egészen házas életem kezdetéig „élveztem” ezt a napos oldalt. A házasságom kezdetén - remélem minden házasságban - csak a szépet és a jót láttam meg. Üdítő reggelek, dolgos napok, felemelő esték jöttek, majd idővel a gyermekáldás(-ok). A reggelek dolgossá, a napok munkássá és az esték fáradtá lettek. Kevés lett az egymásra fordított idő. Itt-ott a kanyarban találkoztunk feleségemmel, és ha ugyanarra kanyarodtunk, akkor volt pár lépés, amit együtt tettünk meg. Aztán mindegyikünk ment, és tette a dolgát. Ritkán jutottunk el egy-egy gyerekmentes hétvégére, egy-egy csendes hétköznapi estéhez, ahol CSAK egymásra kellett figyelni. A feleségem többször, több csatornán jelezte, hogy ez így neki nehéz, nem találja bennem a társat, akivel tovább tudna szárnyalni.
HIBÁZTAM!
Tavaly augusztusban Medjugorjéban kezdődött, hogy felnőttként rózsafüzért vettem a kezembe. Éppen azt, amit pár hónappal korábban pont tőle kaptam ajándékba…
Kértem a Szűzanyát, hogy segítsen, hol és miben hibáztam a házasságomban, vagy teszem azt folyamatosan.
1. Az első, amit kaptam, hogy csendesedjek el, lehetőleg minden héten. Ezt nem direkt súgta a fülembe, hanem a feleségemtől jött: „Milyen jó lenne, ha vállalnál egy fix időpontot az Örökimádó kápolnában, és én lennék a beugród, ha valamiért nem tudsz elmenni.” – Hát jó, ha ez fontos neki – gondoltam – akkor vállalok. Ezzel a heti elcsendesedés megoldódott.
2. A munkám néha unalmas. Gondoltam, hogy megpróbálkozhatnék rózsafüzért imádkozni. Legalább napi egyszer. Ezeket az imákat többnyire valakiért, vagy valamiért ajánlottam fel. A tavasz fele tapasztaltam, hogy a családi kohézió, mintha erősödne, és egyre több és jobb a házastársi kapcsolatom is. Bizonyos dolgokat egy-egy ima alatt megértettem. Pl.: ha valakit szeretek, akkor őt úgy kell szeretnem, ahogyan azt ő szeretné, és nem úgy, ahogy én szeretném őt szeretni...
Kezdődött a nyár. Ne legyen annyira túl lila az egész, egy nagy lelki gödörbe estem, mert túl magabiztos lettem, és igen, az ima rutinná vált, illetve olykor elhagytam.
Nem fejvesztve rohantam újra az imába, hanem kértem az Urat, hogy mutasson valamit, hogy miként keveredhetnék ki ebből a nyúzott helyzetből.
Kapcsolatom a feleségemmel beborult, látszatintézkedések sokasága jött, csakhogy levegőhöz jussak a sok munka mellett.
3. Egy nyár végi rendezvényre jutottam el. A nap sütött az ég kék volt és azt éreztem, hogy el kell végezzek egy gyónást, mert valamit le kel tennem, ami fogságban tartja a lelkemet. Zokogtam a gyónás alatt. Az atya, akinél gyóntam, csak vállamra tette a kezét, és akkor ott valami történt bennem, amit addig soha nem éreztem (azóta sem).
Leraktam lelkem súlyos terhét. Úgy éreztem szabaddá váltam. Boldog voltam.
4. Szeptember 1-jén hasított belém a felismerés, hogy mi lenne, ha elkezdeném a pompeji rózsafüzért. Nem kértem, de kaptam a következő gondolatokban célt is, olyasvalakiért, akinek valóban szüksége van az imára.
25. napnál jártam, amikor láttam, és érezhető volt, hogy a kérő ima rendszerint célba ért.
Hála legyen a Szűzanyának, hogy meghallgatást talált imám. Házasságomban is sikerült nagytakarítást végezni, így már közös az utunk a Feleségemmel.