Az anya
“Tele voltam aggodalommal és már nem is tudtam, hogy mit imádkozzak. Nagyon szerettem volna, hogy a lányom férjhez menjen. Valamelyik imát kerestem a youtube-on, amikor véletlen belefutottam ebbe a pompeji rózsafüzérbe. Élő imádság volt, épp a lengyel Kukuczka atyával. Repestem az örömtől. Rögtön tudtam, hogy ez az, amit imádkoznom kell. Lejegyzeteltem a kapcsolódó imákat. Reggel, délután 3-kor és este 20 órakor mondtam a rózsafüzért, amikor harangoztak. Féltem, nehogy elszalasszak egyet is. Egyszer mégis volt egy mulasztásom, de bepótoltam. Kukuczka atya szavai nagyon bátorítólag hatottak rám. Az ima öröm volt igazán!A Jóisten meghallgatta kérésem a Szűzanya közvetítése által. Nem csak ezt a csodát, hanem két másik egészséges unokám születését is neki és ennek a rózsafüzérnek köszönhetem.”
A lánya
Remélem hamarosan jöhetek majd az én tanúságtételemmel is. Én kb. 10 napja kezdtem. Egyszer már nekifogtam, de nem ment. Most elolvastam egy könyvet a kibehói Szűzanya jelenéseiről. A végén van egy Szűzanya 7 fájdalma rózsafüzér, amit az egyik látnoknak adott. Nagyon megragadott, elimádkoztam és eszembe jutott egy unokatestvérem, aki nagyon depressziós. Anyukája nagyon gyötrődik miatta. A fiú már az öngyilkosságra is gondolt. Amikor elmondtam ezt a rózsafüzert éreztem, hogy érte kellene imádkoznom. Ezt, amit mondtam, fel is ajánlottam arra a szándékra, hogy el tudjam mondani a pompejit… aznap belekezdtem és elmondtam még 3-at. Ez volt a kezdet. Azóta is mondom. Éjjel, főleg, hajnalban felkelve. Mert 4 kisgyerekem van. A Szűzanya nagyon segít. Teljesen friss és kipihent vagyok. Ez sehogysem sikerülhetne, ha nem fogná a kezemet az én Drága Mennyei anyukám. És ha nem mondaná velem az őrangyalom és nem kérném a Szentlelket. Ők mindig segítenek…